Szerelmesek.

Én is voltam boldog...Csendes szép estéken,

Engem is szerettek,valamikor régen.

De akit szerettem,az engem elhagyott.

Azóta jönnek sorban a bús napok.

Azóta sírok,hol nem lát senki.

Hogy egy hitetlen szívet,hogy tudtam szeretni...

Egyszer már elveszítettelek,és az csak az én hibám volt.
Ha kijavíthatnám azt  hibát,tudod,hogy megtenném.
De nem tehetek semmit,csak annyit mondhatok:
szeretlek örökké!

Megtanultam,hogy várni a legnehezebb,és szeretnék hozzászokni,
tudni,hogy velem vagy akkor is,ha nem vagy mellettem.

Hirtelen jön egy változás,és szívem máris védtelen.
Nagy a félelem,hisz elvehetnéd mindenem.

Ismerem azokat a szavakat,
amelyeket még ki sem ejtettél.
Már tudom merre tartasz,
mikor még el sem indultál.
Tudok a féltett titkaidról,
amiket mélyen elrejtesz.
Mindent tudok rólad kedvesem,
nem vagyok kém,csak szeretlek!

Ahol szerelem van,ott bizalomnak is kell lennie.

Döbbenetes,milyen hirtelen elszáll a fojtogató félelem,
döbbenetes,milyen tökéletes biztonságban érzem magam,
abban a pillanatban,amint meghallom a hangját.

Akit szeretünk,azt ismerjük,de nem tudjuk és nem is akarjuk
tudni a titkait.A szeretet nem ismer nyomozást.

Mert mi a szerelem?Néha egyszerűen az,ha önmagad adod,
és hagyod,hogy akit szeretsz,szintén önmaga legyen.

Ismeretlen volt.Azt sem tudtad,hogy létezik-most pedig,
félted,szereted,dühös vagy rá,aggódsz miatta.
Ha ezt a szót hallod "szeretet",ő jut eszedbe.

Szerelem.

Vártál-e már valakit hosszú órákon át?
Lested-e az ablakból,remélve,hogy senki se lát?
Rohantál-e ha megcsörrent az átkozott telefon?
Hánykolódtál-e álmatlanul egy-egy hajnalon?

Tudod-e milyen mikor semmi se fontos,
csak a beígért hívás lenne már pontos!
Tudod-e,hogy fáj mikor nem jön el,
mikor bárhogy várod,ő nem hív fel?

Érezted-e már,hogy a szív -bár nem tud- mégis fáj?
Tudod-e milyen mikor körmöd tenyeredbe váj?
Kívántad-e úgy őt,hogy sírnod kellett tőle,
hogy soha,de soha nem lesz eleged belőle?

A szerelem kín,
de szeretünk szenvedni
s kínunk okozóját 
nem tudjuk elengedni.