Szeretet.

Ahhoz,hogy szeretni tudjunk,késznek kell lenni elfogadni a magányt,a sajátunkat és a másikét.Szeretni azt jelenti,hogy azt mondjuk valakinek:igen szeretlek olyannak,amilyen vagy.
Még ha nem is felelsz meg álmaimnak,reményeimnek,nagyobb örömet jelent az,hogy létezel,mint az álmaim.

Csókoltam,míg karcsú,izmos dereka bőszülten igyekezett szabadulni
karjaimból:akkor rúgott,karmolt és szidott,de ez már nem volt szidás:a szerelem egytagú szavakból álló,fülledt,ősi nyelve volt.A világ legelső szavai.Szidást,könyörgést,biztatást jelentenek.
Vágyat és elcsukló örömet.És megint vágyat.
És megint örömet.És bánatot.

Úgy nem lehet szeretni,hogy nem érezzük át a másik ember örömét és bánatát.Úgy nem lehet szeretni,hogy nem fedezzük fel a közös pontokat azokkal,akik első pillantásra annyira másoknak tűnnek mint mi.

 Milyen veszedelmes dolog is a szeretet,hisz a közönséges halandók
képtelenek pontosan megállapítani,mennyit szabad adni és elfogadni belőle.

Olyan éles fájdalom hasított a szívébe,hogy le kellett ülnie.
 Mi ez?Hiszen a szeretet fáj!Hát bolondok az emberek?
Miért mondják,hogy a szeretet jó?Hiszen ez csupa fájdalom,aggodalom,szorongás!Aki nem tudja,hogy mi a szeretet,annak semmi gondja,vidáman él és fütyül a világra...!
Hiszen a szeretet szomorú,fájdalmas és nyomorúságos betegség.
És rabság.Szomorúság,alázat,megsemmisülés....

Szóval ez a szeretet-gondolja a kutya,és könnyes lesz a szeme,és alázattal csóválja a farkát.Hogy vár valakit az ember,és nem törődik semmi mással,a saját életével sem törődik,csak vár valakit,
aki nem biztos,hogy jönni fog.