E sárga rózsát...
E sárga rózsát tegnap egy ifjú adta volt,
s ma visszaadom annak ki tegnap óta holt.
Vízcseppek csillagoznak a szirmokon,
melyek tegnap még illatoztak,ma már csak könnyesek.
Az est az én könyvem....
Az est az én könyvem,Bíborban pompáz a bársony fedelén:
színarany pántjait nyugodtan,hűvöslő kézzel bontom én.
Eltölt a nyájas hang egészen,míg első lapját olvasom,
második lapját csendben nézem,harmadikat már álmodom.
Midőn rám leltél....
Midőn rám leltél kedvesem,kicsiny voltam,szerény,
és mint egy hárság csendesen beléd virultam én.
Kis lényemnek név sem jutott,de bennem nőtt a vágy,
míg szóltál:oly nagy vagyok,név nem foghatna át.
S én,mint akit május,mítosz,meg tengerár tetéz,
lettem újborként illatos,a lelkeddel nehéz.
A nap lenyugszik....
A nap lenyugszik lágyan,bolyongok éberen.
A virrasztó magányban kis csillag jár velem.
Szeme pillásan ég fenn,ragyogva néz felém.
Oly árva ott az égen,akár a földön én.
A krizantémok napja volt...
A krizantémok napja volt,-a kertek pompája szinte bénítóan fehér..
S te jöttél akkor,hogy lelkem elvedd:mély volt az éj.
Úgy aggódtam,s te lágyan jöttél,halkan.
Álmomban szinte rám szóltál:ne félj!
Oly lágyan jöttél,mint a mesedallam:csengetett az éj.
Oly fájó volt....
Oly fájó volt,hogy búsnak láttalak.
Álmomban hallom:lelked hangot ad.
És vele zeng enyém is.Mindegyik magát dalolja:gyötrődéseit.
Aztán csak fekszem.Béke szárnya föd.
ezüstszín égben álom s nap között.
A kert lankáin...
A kert lankáin a lányhad sokat vigad,nevet:
s dalolva úgy elfárad,mint kik gyalog bejártak
völgyet,hegyet.
Lányok a ciprus mellett.Remegnek.
Jön a sötét:nem értik miért születtek,kié ez a lét?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése